Sorsírók – a varázstoll
Vajon képesek vagyunk-e átírni saját történetünket, életünket?
Láttam egyszer egy felnőttmesét, amiben a gyerek főhős a történet végén arra kényszerült, hogy ő maga fejezze be a mesét, kezére és karjára véste a pánikszerűen megírt végkifejletet egy varázstollal.
Egyszer, mikor egyedül ücsörögtem egy buliban a sarokban, nagyon rossz kedvem volt. Körülöttem mindenki nagyon jól érezte magát, énekeltek, táncolgattak, de hátat fordítottak nekem. Már éppen azon gondolkoztam, felkelek és hazamegyek, amikor hirtelen megszólalt a fejemben az ötlet: írd át a végkifejletet!
Nagyon elcsodálkoztam, és elmosolyodtam.
Elképzelhetem, hogy néhányan odafordulnak, és intenek, menjek már oda. Eszembe jutott a varázstoll. És elkezdtem a fejemben írni a történetet: “És akkor, mindenki megdöbbenésére, felkelt, és nem a kijárat felé ment, hanem odalépett a barátaihoz, akik örömmel fogadták, és nem kérdezték, hol volt addig. Mert nem is az volt a fontos, hogy addig hol volt, hanem hogy végre itt van”.
Abban a pillanatban tudtam, hogy ennek így kell lennie. Képes vagyok átírni a történet végkifejletét. És valóban így történt, odamentem hozzájuk, és nem éreztem azt, hogy feszengenem kéne amiatt, hogy egy ideig morcosan csücsültem a sarokban. Eldöntöttem, hogy kijövök onnan. Megváltoztattam a negatív kimenetelű buli végét arra, hogy kezet nyújtottam magamnak, és felhúztam magam a fotelból.
Sokszor nehéz megtenni ezt a lépést, mert sokszor nehéz felállni.
De mi vagyunk az egyetlenek, akik ki tudjuk magunkat húzni rosszkedvünkből. Át tudjuk írni a történetet. Nem kell megküzdenünk trollokkal, nem kell megfejtenünk a labirintus titkát, nem kell rébuszokban beszélnünk vagy kettéválasztani egy tengert. Egyetlen dolgot kell tennünk: akarnunk kell a változást. És hinnünk kell benne, hogy bár lehet, hogy nem a legtökéletesebb végkifejletet írjuk meg magunknak, mégis, ha már ráléptünk a változás ösvényére, sok-sok érdekességgel fogunk találkozni.
A tökéletes végkifejletet talán még a legnagyobb írók sem tudják mindig megálmodni. De ők is sokat gyakorolták, és tudjuk, hogy előbb-utóbb a legszövevényesebb és legértelmetlenebbnek tűnő történet is megoldódik. Persze ez az író szemszöge, és lehet, hogy nekünk nem tetszik az ő megoldása.
De az benne a legszebb, hogy a saját történetünket varázstollunkkal úgy tudjuk megírni, ahogy csak akarjuk. Lehet, hogy nem tetszik egy-egy rész a korábbi fejezetekből? Akkor alakítsuk úgy a jelent, hogy annak a kevésbé előnyös részeknek legyen értelme. Kovácsoljunk erényt a hibáinkból.
És mikor pontot teszünk a történet végére, legyünk büszkék magunkra, hogy alakítottuk a sorsunkat. Mert lehet, hogy meg van írva előre, azonban az csak egy vázszerkezet, amit mi töltünk meg szereplőkkel, döntésekkel, élményekkel és érzésekkel. Mi vagyunk sorsunk igazi írói, senki más.