Szeretetkönyvtár
Néha olyan jó lenne egy könyvtár, ahová belépnénk, és tudnánk választani, milyen szeretetet szeretnénk éppen kivenni. Egy simogatást, egy ölelést, egy örök szerelmet, egy nagypapai kézfogást.
Lehetne ott egy tanácsadó is, aki ránk néz, meghallgatja a szívünket szeretet-mérő sztetoszkópjával, és felírja a receptre: 2 perc ölelés, 2 hét a szeretet-szaunában, három hónap szeretetnyelv-gyógykezelés.
Ilyen könyvtár sajnos még csak a képzeletünkben létezik.
Láttam egy filmet egy autista lányról, aki gyűlölte az emberek érintését, és bárkit, aki megpróbált hozzáérni, azt durván ellökte magától. Mégis, nagy szüksége volt az ölelés élményére, amit igen különös módon orvosolt – épített magának egy „ölelő” kabint, amit ideges rohamaiban saját magára húzott, s azonnali megnyugvást talált. (A film címe: Temple Grandin)
Az ölelés élménye mindannyiunkra megnyugtatólag hat.
Észrevettem egy különös dolgot, amikor jógán voltam. A feladat az volt, hogy meg kellett magunkat ölelni – ez azt jelenti, hogy magad előtt átkarolod magad, jobb tenyér a bal vállon, bal tenyér a jobb vállon.
Ahogy a szemben ülőt néztem, el kellett mosolyodnom.
Ha megöleled magad, egy csaknem tökéletes szívet kapsz. Vajon véletlen-e, hogy ilyen formát kapunk?
Az érzés pedig ugyanolyan jó, mintha valaki más ölelne meg. És annyira nem nehéz saját magadat megölelni, mint egy másik embert.
Ettől nem jön egyik fél sem zavarba, és legalább annyira meg tudunk tőle nyugodni, mintha valaki, számunkra igazán fontos személy ölelne meg. Ehhez még ki sem kell őket kölcsönözni semmilyen könyvtárból, ehhez éppen elegek vagyunk mi magunk is.
Talán először furcsa élmény, de segít saját magunkat szeretni és elfogadni úgy, ahogy vagyunk. Ez a legnehezebb és egyben legfontosabb dolgunk a világon.
De ha ezt a dolgot elsajátítottuk, minden sokkal könnyebbé és egyszerűbbé válik, mert a belső béke megélése vezet a külső körülmények gyökeres megváltoztatásához.
Hogy milyen mértékben történik ez, csakis rajtunk múlik. Mi döntjük el, mennyire akarjuk ezt megmozgatni.
A mi szeretetkönyvtárunk kizárólag önmagunkban rejlik.
De ne féljünk kölcsönadni ezeket a könyveket. Mert ezek olyan szeretetkönyvek, melyeket nem kell visszakérni – ezek a könyvek ugyanúgy bennünk maradnak, és az a szeretetet, melyet másoknak adunk, az írja ezen végtelen könyvek fejezeteit.
Csak egy baj van ezekkel a könyvekkel.
Sehol sem fogod megtalálni majd ezt a szót bennük: VÉGE.