Szeretet recept
Egyszer olvastam egy történetet arról, hogy egy újdonsült feleség elkérte anyukájától a családi recepteket, amiket szeretett volna ő is férjének megfőzni.
Az anyuka sokáig nem teljesítette a kérését, addig-addig, amíg a lány már mérges lett.
Pedig egyszerű volt a válasz: az anya azért nem tudta leírni a recepteket, mert maga sem tudta őket. Annyira szerette a családját, hogy bármit főzött, hozzátette a legfontosabb fűszert: saját szeretetét. És ebből mindig annyit rakott, hogy attól minden étel isteni lett. Sokáig nem jött rá ő maga sem erre az egyszerű igazságra.
Aki szeretettel főz, annak nagyon könnyű dolga van a konyhában.
De aki ezt a receptet kéri el, annak nem biztos, hogy ugyanolyan sikerélménye lesz.
Mert azt, amit a szeretetnyelvünk diktál, talán egy tolmács sem tudná lefordítani… és így nagyon nehéz továbbadni.
Én is úgy főzök, hogy nem tudnám elmondani, mit is raktam még hozzá… mert valami pluszt mindig adok például a sütikhez. Még egy kis aromát, még egy kicsivel több pörkölt mogyorót, meg a muffin közepébe rakok a csoki mellé lekvárt…
Sokan nem csak a sütikkel vannak így, hanem az élet minden területén többet adnak magukból, mint ami elvárható. Elvárható? Igen, ez a kulcsmondata az egésznek. Azért furcsa dolog, mert nem tudjuk megmagyarázni, miért is csináljuk ezt. Úgy is mondhatnám, muszáj, mert ha nem tudunk adni a szeretetünkből, olyan, mintha lekötöznének minket. Túl vagyunk töltve szeretettel, és adnunk kell belőle, bármennyire furcsán is fogadják ezt néhányan.
Persze ezzel a szeretetfűszerrel is csínján kell bánni, túl sokat nem szabad azonnal használni belőle, mert az igazi szeretet is csak akkor jó, ha lassú lángon főzzük, akkor kerülnek felszínre a legjobb dolgok. Mértékkel kell adagolni, hogy a végén mindketten tudjátok, miért is jó ez.
Mindenkinél megtalálható otthon ez a fűszer. Csak lehet, hogy a legesleghátsó polcon bújt el, de ne féljünk használni belőle. Eleinte egy-egy csipetnyi is elég lesz.
Aztán már el sem tudjuk majd képzelni nélküle az étel…életünket.