Azt szeretem legjobban az augusztusi estékben, hogy az ősz első küldöttei már kicsit harapnak, a hajunkba kapnak, és kevés füstös borzongással töltik meg a levegőt.
Csak megmutatják magukat, játékosan felkapják az idejekorán lehullott, kupacba gyűjtött leveleket, elővetetik velünk a takarókat a kerti beszélgetésekhez.
Nem akarnak ők rosszat, csak várják már a saját idejüket,
egy kis ízelítőt adnak. Nem szabad haragudnunk rájuk, mert a hidegebb évszakot hozzák, hiszen a természetet készítik elő a jól megérdemelt pihenésre. Emellett előrevetítik a sok-sok élményt, ami ez után következik.
Hogy nemsokára bent ülünk majd egy jó baráttal egy kerek asztal mellett, forralt bort kortyolgatva, és visszaemlékezve a nyár ezer színére, vidámságára és forgatagára.
Hogy milyen jó lesz majd az őszi tóparton sétálni egyet, és gyönyörködni a pirosas-sárgássá váló lombok színpompájában, kutyát sétáltatva. Megízlelni a napérlelte gyümölcsöket, bámulni az égen tovaszálló felhőket és a megannyi különös fényt, ami csak ősszel látható.
Ha találkoztok egyikőjükkel, lélegezzetek mélyet, és mosolyogjatok rá. Csak a dolgát végzi. És azt üzeni, egy vékony sálat mindig tartsatok magatoknál 🙂
