Könyvolvasók

  Az új könyvben az a jó, hogy még érződik rajta a kötéshez, ragasztáshoz használt anyagok és a papír illata. Még nincsenek rajta az olvasottságra utaló jelek – se ujjlenyomat, se zsírfolt, se egy vízcsepp színes rajzolattá váló pici tócsalenyomata.

  Az antikváriumlakó könyvben az az érdekes, ha nem csak a tartalma, hanem az előző tulaj által benne felejtett kártyák, levelek, bélyegek, képeslapok, könyvjelző vagy a lapok szélein látható jegyzetek, megjegyzések, rajzok is ott maradnak hagyatékként.

 De a talált könyv is ilyen, amivel egyszer hazafelé tartó sétautamon találkoztam, a járdaszegély mellett várt rám. Bár benne nem lakott senki, azóta is otthon pihen nálam a többi könyv által megtámasztva.

  A kölcsönbe kapott könyv viszont a legkényesebb – hadd ne mondjam, nálam mindig azokkal szokott történni valami. Egyikük a táskámban kávékilöttyenés áldozata lett, egy másikra a strandon poénnak szánt víz fröccsent, a harmadiknak a túlzott féltésem következtében beszakadt a borítója…

  Manapság sajnos a könyvek – bár igen széles választékban sorakoznak a polcokon – kicsit kevésbé „foglalkoztatottak”, akár alkalmi munkából megélhetőknek is nevezhetnénk őket. Sajnos a napjainkban zajló túlzott információáramlás és időhiány kárhoztatta az egykor reneszánszát élő tárgyakat a mellőzöttségre. Én is ugyanezzel a problémával küzdök, régebben sokat olvastam, szerettem is, mert fejlesztette a képzelőerőmet, megnevettetett, akár megríkatott, és órákra kikapcsolt a saját valóságomból, áthelyezve egy másik valóságba, más emberek és szituációk közé.

Lehettem ott világmegváltó hős, romantikus szerelmes, szőröslábú hobbit vagy Futrinka utcai lakos. Sétálhattam Matula bácsival keresztül Tüskeváron, táncolhattam az Álarcosbál színes forgatagában.

  Jó olvasni. Mindegy, hogy manapság e-bookot vagy nyomtatott kiadványt böngészünk, az élmény ugyanaz marad. Maradjon is így, ne hagyjuk elkallódni.