Mikor egy helyzet már terhessé válik, sokszor úgy érezzük, képtelenek vagyunk elviselni azt. Próbálunk tűrni, nem törődni vele – de néha nagyon nehéz. Annyira, akár egy téli kabát, amit a tavaszi melegben már nem akarunk viselni, mert izzadunk tőle, kipirosodunk s fájni kezd a fejünk. De az ilyen lelki kabátokat bizony nem egyszerű levedleni. Pláne, ha nincs nyitógombja – mert valójában még mindig azt hisszük, viselnünk kell.
Pedig egyszerű elhatározás kérdése, hogy akár ollóval is, de levágjuk magunkról azt, ami már nem a miénk, amit már kinőttünk. Meg kell szabadulnunk tőle, szögre kell végre akasztanunk.
Miért hisszük, hogy ezt hordaniuk kell? Mert félünk a változástól – azt hisszük, nem létezünk nélküle. Tartunk attól, hogy nélküle megfázunk, védtelenné válunk. Mert még a rossz felöltő is jobb annál, mintha megmutatnák valódi énünket.
A régi kabát zsebeiben még lehet olyasmi, amire szükségünk lehet: ezeket magunkkal tudjuk vinni. Mert mindig vannak tanulságok, lelki kincsek, melyeket a kabátban töltött idő alatt megszereztünk. Bár lehet, csak később értjük meg, mi volt az.
Magát a terhet azonban le kell tennünk, mert lehúzza a vállunkat, s még a tartásunk is arról árulkodik, hogy nem jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Ha meg tudunk válni ettől a fölöslegessé vált gúnyától, könnyebben tudunk majd lélegezni. Még a levegő is másképp áramlik a tüdőnkbe, ha felszabadulunk terheink alól.
Látnunk kell magunkat szabadon, a béklyóktól megszabadulva. A félelmek, melyek kötnek hozzájuk, javarészt képzelt események. Talán amikor magunkra öltöttük, akkor fontosnak éreztük őket. De azóta minden megváltozott – a nyűg is, amelyet magunkkal cipelünk. Valójában magától a kolonctól, a kabáttól félünk már – mi lesz, ha ő nem lesz többé? Magunkat is e szerint határozzuk meg, eggyé válunk terhünkkel. Pedig valójában csak saját negatív érzéseink és gondolataink alkották ezt a kabátot – s azért viseljük, hogy emlékeztessen, mennyire helytelenül határoztuk meg az adott élethelyzetet. Ha másképp reagáltunk volna, talán nem válik ilyen súlyos, nehéz télikabáttá.
Azért nem akarjuk levetni, mert azt hisszük, most már egy hideg fuvallat is ártani fog nekünk. Pedig ha szembemegyünk a széllel, akkor sem fogunk megfázni. Ha hiszünk abban, hogy képesek vagyunk félelem nélkül létezni, akkor legyen sorsunkban bármilyen szélvihar, azt is túl fogjuk élni.
S azt is tudjuk majd, hogy a legszelesebb magaslati pontról nyílik a legjobb kilátás. S hogy miért? Mert megküzdöttünk érte, hogy oda felérjünk. Legyőztük a félelmünket.
