Ficak
Este volt. Az éjjeli takaró lassan ereszkedett rá a tájra, felgyújtogatta a lámpákat az utcán, borzongató hidegével beterelte otthonaikba a járókelőket.
Ez a tavasz másképp kezdődött, mint a többi. Még az öregek is azt mondják, nem emlékeznek ehhez hasonlóra, mióta élnek. A gólyák már ideértek, de arra még ők sem számítottak hosszú útjuk során, hogy mirelit békák várják majd őket a távoli Afrikából megérkezvén.
Idén ugyanis még most is tart a tél, holott Sándor, József és Benedek is próbált mindent megtenni, hogy meghozzák a meleget. Sőt, tegnap még azt is hallottam, hogy valaki beperelte az időjós mormotát (!), mert tévesen jósolta meg a tavasz beköszöntét.
Így esett, hogy a tél megint élvezte vendégszeretetünket Húsvét előtt, és ebben a hófúvásban egyszer csak megütötte a fülem egy panaszos kutyaugatás. Először azt hittem, valamelyik kocsmalakó hozzátartozója, azonban ahogy jobban füleltem, rájöttem, hogy a hang szemből érkezik.
Először mérges voltam, mért nem szól rá senki az ebadtára, pedig otthon vannak a gazdái. Aztán láttam egy borzasztó állatkínzásról szóló cikket, és abban a pillanatban leesett rólam ez a méreg-kabát. Sajnálni kezdtem őt.
Az jutott eszembe, borzasztó, hogy a gazdái meg sem simogatják, hozzá sem szólnak. Nem a hideg, a hófúvás vagy a kényelmetlen házikója miatt panaszkodik. Szeretethiánya van.
És erre még rájön a többi ember bosszankodása, így közutálat tárgyát fogja képezni záros határidőn belül…
Arra gondoltam, képzeletben küldök neki egy szeretetcsomagot: megtöltöttem azt simogatással, melegséggel, kedves szavakkal, vakargatással és játékkal.
Az első két napban semmi sem történt. Az ugatás rendületlen volt, a kutyatorok nem száradt ki, a panaszkodás töretlen maradt.
Aztán feltűnt, hogy ritkábban kezd rá az ugatásra. Akkor még lelkesebb lettem, megfigyeltem az ablakból, hogy is néz ki ez a szőrmóc.
Apró, fekete szőrcsomó volt, nem lehetett megállapítani, jobbról balra kezdődik vagy fordítva.
Úgy döntöttem, örökbefogadom – sajnos csak gondolatban tehettem meg, elvégre mégsem lophattam el a szőrcsuhás jószágot az éj leple alatt. Mivel elég izgága volt, elneveztem Ficaknak.
Mióta mindennap gondolok rá, Ficak csöndben van. Még reggel sem hallom.
Nem is ismerem, mégis hiányzik. Ami korábban idegesített, most aggodalommal tölt el.
Ficak, remélem jól vagy. És akárhol is vagy, szeretlek, és hiányzol.