Belső sárkány
Minden negatív érzelmünk, melyet magunkban dédelgetünk, hamar ellenünk tud fordulni.
Van egy film, a hogy neveld a sárkányodat – én még nem láttam. De azt már tudom, hogy a saját belső sárkányunkat hogyan kell nevelni.
Könnyű annak, aki azonmód ki is adja magából azt, amit érez: ugyanis ezek az érzések ilyenkor nem ragadnak benn, hogy belülre vájják méregfogukat. De van egy rossz hírem: ez sem jó megoldás, talán pont azért, mert ennyire könnyű. Hiszen ha valakire ráöntjük a méregkeveréket, akkor azt bántjuk meg, az kap sebet, még ha nem is rögtön halálosat.
Aki viszont benn tartja, annak még rosszabb: ezek a sötét cseppek gyülekezőt tartanak szerveinkben, sejtjeinkben, s egész testünk minden pontjára képesek eljutni, szervezetünk csodásan felépített mechanizmusa révén. Hogy kinél hol fog lecsapódni, az sok mindentől függhet: génektől, fizikai adottságoktól, gyengeségektől.
Melyik lehet a jobb megoldás? Mindkét esetben gyakorlatilag lassan ölő mérget alkotunk, mely előbb-utóbb elpusztít minket. Talán csak bőrbajunk lesz, vagy kihullik a hajunk, netán sejtburjánzás indul valahol.
Mondhatnánk, mennyire igazságtalan ez az egész, hiszen minden esetben mi szenvedünk ezektől a negatív érzelmektől, ráadásul igazságtalanul! Igaz, ami igaz, így is van. De miért szenvedünk tőle? Miért engedjük meg, hogy hassanak ránk? A felelősség a miénk, akkor is, ha nem vesszük észre. Hiszen olyan könnyű mást okolni azért, ami történik velünk, ugye?
Miért alakulhatott ki ez a felelősség-áthárítás? Sokan nem mernek szembenézni még saját gyengeségeikkel, hibáikkal sem. Azt gondolom, ez nehéz hadművelet. De ha egyszer nekifognánk, csak sikerrel járhatnánk. Hiszen előbb-utóbb rádöbbennénk, hogy ezek a hibák valójában lehetnének az erősségeink is. És azt is észrevennénk, ezek gátolnak minket a továbbjutásban.
Rengetegen vagyunk, akik szeretik magukat megalázni, olyan mondatokkal illetni, hogy csúnyák vagyunk, kövérek, tehetségtelenek, szerencsétlenek stb. Ez az egyik legszomorúbb dolog a világon. Sajnos olyanok is vannak, akik viszont túlértékelik magukat, egyfajta ego-páncélt növesztve. Buddha szerint mindig középen kell keresni a megoldást. És ez így is van jól. Soha nem szabad a végletekben élni.
A belső sárkányunk addig uralkodhat csak rajtunk, ameddig enni adunk neki. Vajon mi lehet a tápláléka? Még több düh, bánat, harag, szomorúság, indulat és méreg. Ez perzseli őt, ez szárít ki minket is. Olyan ő, mint egy nagyra nőtt parazita bennünk. Addig képes létezni, ameddig még rá tud venni minket, hogy termeljünk számára ilyen sötét ételt. Hogy tud minket „használni”? Úgy, hogy már megszoktuk, hogy ezt a viselkedésmintát követjük. Ha bántanak minket, akkor vagy visszavágunk, vagy lenyeljük azt. De ha mi okozunk fájdalmat, annak is van olyan pólusa, ami visszahat ránk. Ugyanis minden érzelemnek két vége van. Amit adunk, azt kapjuk vissza.
El tudjuk képzelni, hogy élünk ezek a rossz érzések nélkül? Valójában az lenne az az állapot, amelyben megszülettünk. A forrás állapota. Amikor még mindent boldognak látunk, mindenre kíváncsiak vagyunk, felfedezzük a világ számtalan szépségét és kincsét. A gyermeki öröm állapota. Sokan elfelejtettük már ezt a belső gyermeket, aki csak arra vár, hogy újra játsszanak vele. Helyette a sárkány pöffeszkedik bennünk, aki minduntalan téves irányba terel minket. Miközben mindennek, amelyet elvárnak tőlünk, vagy elvárunk magunktól, megpróbálunk megfelelni, talán már el is felejtettük, miért is küzdünk valójában. Azt hisszük, azért, hogy boldogok legyünk? Tulajdonképpen mi a boldogság?
Miközben a saját kényelmünket, egzisztenciánkat építjük, elfelejtünk élni. Nem csodálkozunk rá a világ igazi csodáira, az apróságokra. Nem megyünk el sétálni cél nélkül, nem veszünk napfürdőt. Pedig azok ingyen vannak, ha megtanulunk csak a pillanat örömeinek élni.
A sárkányunkat pedig engedjük el. Helyét talán üresnek érezzük addig, ameddig nem találunk a helyére mást. Mert a megszokott minta is egyfajta kabátként marad rajtunk, s ha eltávozik, akkor sokáig fantomként érezzük hiányát. Még ha rossz volt, akkor is. Ki kell töltenünk a helyét valami mással, de ehhez meg kell tanulnunk, mi az a más.
Ha időközben átalakítjuk gyengeségeinket erősségeinkké, ezeket be tudjuk tömni a régi, rossz minták helyére. De ehhez meg kell tanulnunk újra értékelni az apró csodákat, s befogadóvá válni a sokszor gyerekesnek tűnő dolgokra is.
De ha erős a képzelőerőnk, megláthatjuk, hogy belső sárkányunkat is egy varázsütésre át tudjuk változtatni szelíd, bájos, fehér sárkánnyá, mely védelmezőnkké válik.